Egyedülállóan pikáns paprikás-köményes ízvilág, túró hozzáadása nélkül. Könnyen elkészíthető, a kölesnek köszönhetően lúgosító hatású, tápanyagban gazdag szendvicskrém. Ajánljuk mindenkinek, aki szeret változatosan étkezni, aki tudatosan kerüli az állati eredetű tejtermékek fogyasztását, de azoknak is, akik csak kipróbálnának valami újat!
(kb. 6 adag)
100 g Biorganik bio köles
150 g dr.Oetker Creme Vega
1 tk Fűszerész füstölt pirospaprika
1 kk Greenmark bio őrölt fekete bors
1 tk Lakhsmy őrölt fűszerkömény
1 tk Lakhsmy szárított metélőhagyma
1-2 kk Naturmind himalája só
1 ek Pithari extra szűz olíva olaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
Elkészítés
A kölest bő vízsugár alatt alaposan átmossuk, majd kétszeres mennyiségű vízben 10-15 perc alatt puhára főzzük. Fedő alatt hagyjuk langyosra kihűlni, így – ha esetleg nem főztük puhára teljesen – még tud a saját gőzében párolódni.
Ezt követően hozzáadjuk az egészen apróra vágott hagymát, az olívaolajat, a fűszereket, egy pici sót (ha nem elég még utólag tudjuk pótolni), a creme vegát majd botmixerrel krémesre keverjük.
Jó, ha tudjuk!
A kőrözött ízvilágát legfőképpen a fűszerkömény, a hagyma, a só valamint az enyhén savanykás creme vega megfelelően eltalált aránya határozza meg. Tehát ha nem lett elég ízes a krémünk, úgy első körben mindig ezekkel variáljunk.
A creme vega tejföl helyettesítő szóját tartalmaz, így aki ezt kihagyná az étkezéséből, természetesen mellőzheti, esetleg rizskrém vagy zabkrém tejszínnel helyettesítheti, de akkor a savanykás ízvilág végett néhány teáskanál bio citromlé hozzáadása is szükséges lehet.
A köles az egyik legősibb kultúrnövény, gluténmentes, sok kovasavat, természetes vasat, magnéziumot, káliumot és cinket tartalmaz, B-vitaminokban különösen gazdag és mindemellett folyamatos fogyasztása esetén lúgosító hatást tulajdonítanak neki.
Mint minden ételnél, ennél is hangsúlyozzuk, hogy mindenből a legjobb alapanyagokat használjuk, és a zöldségeket lehetőleg vegyszermentes gazdálkodásból szerezzük be annak érdekében, hogy az ízhatás tökéletes, az elkészített étel pedig valóban tápláló, ne csak mutatós legyen!
Üzletünkben minden alapanyag (a friss zöldség kivételével) beszerezhető!
Jó étvágyat kívánunk!
Ki ne vágyna a hideg időszakban egy lélekmelengető forró italra?! Főleg, ha az a testünkre is jótékony hatással lehet. Ez a forraltbor nemcsak ízében, hanem egészségünkre gyakorolt hatásában is különbözik a hagyományos változatoktól. Álomfinom és szuperegészséges.
Bizonyára mindenki ismeri a mozizás mára már nélkülözhetetlen ízletes, fűszeres kísérőjét a nachost mártogatós sajtkrémmel. És azt vajon hányan tudják, hogy házilag is elkészíthető a sajtkrém szinte megszólalásig hasonlító alternatívája? Előnye, hogy rövid idő alatt összedobható, csípőssége, fűszerezése egyénileg alakítható és nem utolsó sorban nem csak finom, hanem tápláló is!
Ugyan mi lehet különleges egy káposztás tésztában? Eláruljuk, hogy nem csak a tálalás! Az alakor ősbúza tészta és a bio káposzta fenséges párosítás, nászukat pedig őrölt bio borssal koronázzuk! Aki nem hiszi, próbálja ki!
A hagyományos felvágottak mellőzése – egészségi állapotunk kímélése mellett – konyhai kreativitásunk fejlődéséhez is hozzájárul, hiszen változatos ízvilágú pástétomokat készíthetünk, gyorsan, mindenféle adalékanyag nélkül. Ez a növényi krém egyedi fűszerezésének köszönhetően ízében hasonló, mint a májasok, de annál sokkal egészségesebb és finomabb! Próbáljuk ki bátran.
A valódi gyömbérsüti intenzíven fűszeres ízvilágát, selymes állaga tökéletesen kiegészíti. Tömör, azonban egészen ellenállhatatlan téli sütemény, ami kihagyhatatlan egy forró tea vagy egy délutáni kávé mellől.